Grün Andor, lábatlan jegyzetek

 nekem tetsző is volt 

...ma csak sodródom...
Széllel, vízzel, emberekkel, gondolatokkal, szavakkal, eseményekkel.

Performance az élet.

Álmokat kergető, álmokat engedő vasárnap volt ma.
A buzgóság túlhaladt rajtam.
Alva talál a hétfő, és tovább lök a keddbe.

Vonalak.
Vonalak jelentésekkel.

Képtelenek vagytok nélkülük boldogulni, az egész emberi lét egy fehér lapra felvitt skicc...

Vonalak utakon. Jelzik, meddig mehettek el és, hogy hogyan kóboroljatok. Jól szocializált hobókká lettetek.

Vonalak lapokon. Kontrolált gondolatok vázlatpontokba szedve. Csak semmi csapongás!

Vonalak bőrön. Árulkodó barázdák combokon, fenekeken...
Kézen. Tartalommal felruházott, nevet kapott nem két pont közötti, nem a legrövidebb, nem egyenesek.
Arcon. Mesélő mélyedések, lélekből kifogyott barázdák, melyek érzelmek nyomán keletkeztek.

Évgyűrűk szemek körül, belőlük eltelt éjszakák számára következtethetek.


 

Komolyan megfontoltam ma is,hogy elvigyem-e ezt a két őrjöngő ember fiát és lányát beoltatni.
Produkálják a veszettség minden tünetét, fűszerezve egy csipetnyi őrültséggel.

1. nyálzás: a napok mindkét végén, a korain és a késein is fehér habbal rohangálnak szájukon.
2. lógó állkapocs: csak ülnek, leesett állal és olykor felhorkanva konstatálják, álmosak.
3. viselkedészavar: agresszió, vagy túlzott simulékonyság... zavartan furcsán tapadnak sokszor a terrárium falára.
4. kóborlási hajlam: én, soha nem tudom, hol vannak. Csörren valami, különös dallamok keringenek a szobában, illatok terjengenek, és már sehol senki.
5. nyelészavar: néha próbálnak leküldeni a torkukon különböző színű folyadékokat, apró kis poharakkal, de fura arcot vágnak hozzá, elcsúszott hanggal.
6. rekedté válló hang: különösen szombat reggelente, főleg a lánynál.
7. víziszony: nem igazán isszák...

És ehhez jön a napi színház, nem normálisak. És, ha nem lenne feltűnő, egy csiga, ahogy embereket vezet, már holnap beadatnám nekik az oltást.

Ennyi.

Sokadik napja hull az égből az áldás, akár egy el nem zárt zuhany, pár úgy felejtett gondolat. Hömpölyög a járdán a folyamat.

Tükörré állnak össze cseppek, talpak mutatják arcukat.

Pillanatok varázsa ragyog az ablakon. 
Morzejelek szüntelenségéből versek kenődnek szét az aszfalton. 
És rád ragad, estére szonettekket csavarhatsz ki zoknikból.

Túlcsordult angyali érzelmek rendezik a terepet...

Hazatérnek még, mert van hova menekülniük...

Ázott, csapzott tekintet kutat intelligens életformák után a szobában egy átlátható, esős kabát alól. 
De, a helyzet kívánalmakat hagy maga után. Nem csalódás. Nem elföldelt remény. Csupán kéznél tartott önigazolás...

Két jelvény pihen az asztalon: 
1. akvarell fa nyári pompájában, arányaiból ítélve tudna mit mesélni már
2. "esti mese" felirat az általános iskola 1-2. osztályos betűtípusával, lehet, ars poetica

Méterekkel távolabb a testek, melyeket viseltek hátukon a kitűzők. Már újra színezik a ma által nyomtatott sablonokat.

Pár óra és ismét reggel. Ez az a napszak, mikor az emberi lét nehezen veszi a bögrés ébresztőt szájára.

 Szeretném a lufit, meg a kakasos nyalókát, persze ezek csak téveszmék, hiszen nem esne jól, ha lenyomnának a szájnyílásomon egy akkora cukros izét, mint önmagam.
És, az is messze vinne, ha lufira kötnének...

Gyereknap: apró lények felpörögve az éves cukor adag egy óra alatti bevitelétől, szülők üres zsebbel a hónap végén, a következő fizetést költve előre a bankkártyáról, mert van rajta minuszos keret, és talán egy tíz perces esti menet, mert a kölök kifáradt az "ezt kérem még"-től a portékás sátrak közti invázióban.

Az eső elállt, és felébredt a Nap.
Az utóbbi pár napban az emberek arcának színe feljebb került a barna, vörös szín sötétebb árnyalatainak skáláján.
Ja, ég a pofájuk...
Hogy nekem mim van? Melegem.

A hétköznapok kilóméterei és terhei a szemem körülötti gödrökben rakódnak.
Puhatestem elnyeli a hangokat.
Világok rohannak el az üveg másik oldalán, árnyékukban hagyva nyomokat.
Nyállal ragasztom egésszé a romokat.

 És, így jár az, aki a napokban nem bírja nélkülözni a természetet, avagy nem irigylem azokat, akik gyalog járnak melóba...

Ez a folyamatos égi áldás kezdi kimosni az agyamat.
Nézem a környezetemben zombiként mászkáló főemlősöket és látom, hogy az elsődleges nemi jellegük kivan az egésszel.

Ahányszor kimennek beton börtönükből, annyiszor öltözhetnek át, ha visszatérnek. Szar ügy.

Mennyivel könnyebb nekem, csupaszon, kiszolgáltatva nekik, hisz ki az, aki egy édi csiga-bigát küld el a boltba...

Régen nem írtam már, elragadtak a képek...

Pedig időközben visszatértem hőn áhított lakótársaimhoz, és elhagytam idegesítő ismeretlen létformájú szomszédaimat, kik jócskán megfogyatkoztak. Konkrétan egy öreg, fekete szörgombóc ténfergett a szomszéd üvegben magányosan távozásom előtt.
Barbár faj, unalmukban kinyírták egymást..., teljesen más értelemmel ruházták fel a "Játsz magaddal!" nem létező mozgalmat.

Szóval tisztább közegben, kiírható formában itt vagyok, itt vagyunk én, és a gyerek.

Rögtön megállapíthatom, még élek, hisz határaimba botlok, és korlátokkal megjelölt utakba ütközöm... leszek, mert még vagyok.

Elporhadt természet...

Az emberi faj egyik különös tulajdonsága az a ceremónia, ahogy a nyarat várja.
Férfiak és nők egyaránt lepik el az edzőtermeket, a sportpályákat, egyre kevesebb ruhában tündölölnek, és minnél feszesebb cuccokat pattintanak magukra.

Kínos kacsintásokat vetnek a sütikre a pultban, és ha nem néz más, kacéran szalonnát simogatnak.
Beszívot hassal csak nyakig a vízben vesznek levegőt, spórolnak a nyári portfólióra.

De várják az őszi zsíroskenyeret, a telet a hurkás néni mosolyával, és a pulcsit, ami hosszában nyújt, szélteben slankít...

 És, amikor az eső eláll, kisüt a nap.
És, amikor visszagondolsz egy ember életére, csak azok a pillanatok jutnak eszedbe, amik maradandót alkottak jellemedben...

Egy jókor kitöltött pohár bor ("ezt cselekedjétek az én emlékezetemre"), egy éppen beléfér még egy cigi, és egy percbe illő mondat...

Amikor még ismered azokat, akik mögött lépkedsz, de soha nem láttad kik árnyékod tipossák.
Amikor nem szégyelsz könnyeket ejteni, de a szaftját otthonra tartogatod... 

Egy elől maradt cetli arról, hogy holnap még mit kell tenned, pár átsatírozott instrukció a már túlélt dolgokról... életek.

 Na, ez mi lesz, kivárjuk.....

Egyébként "ÜDVÖZÖLLEK MAGYARORSZÁGON" :)

 A húsvét lényegét próbáltam ma elkapni több szemszögből.

1. a vallás: vala a nagy tanító, aki leosztotta az igét, a szeretetről, a megbocsájtásról, az életről. Voltak, követői akkor, és ma is. Meghalt az emberektől átvállalt bűneik bűntetéséért, majd feltámadt ezen a napon, mert apja az egy Isten. Nagyon sok éve már ennek, de maradandót alkotott, így a keresztények egyik legnagyobb ünnepe a mai nap.

2. a gyermeki lélek: van a NYÚL, meg van a belőle kihulló csokitojás, amit reggel korán össze kell szedni, hogy ne apa egye meg, meg ne is a szomszéd bácsi, aki egyébként olyan furin jár ilyenkor...
Kisebb ajándék, mint karácsonykor, ami elég olcsó ahhoz, hogy a nyuszi elhaggya.

3. anyák/nők: bevásárló lista avagy, mire futja idén a nyúlon túl. Sonka-tojás verziók, csoki a gyereknek, annyi cukor, amkitől nem pörög estig, és occsó pálesz, hogy a papa is örüljön... egy újabb össznépi banzáj, ahova az ő barátai nem jöhetnek, de a ház ura minden évben hárommal többet toboroz... túlélés/ünnep.

4. apák/ férfiak: a húsvét a legbonyolultabb indok az ivásra. Vadidegen házakhoz becsöngetni, megöntözni nőket folyadékkal, ismeretlen fajtársakkal koccintani, és nem érteni, hogyan ébrednek a nyúl fészkébe lógó fejjel.

 Így jár az a csiga, aki sok SANYI-t olvas...

 Ma van a víz világnapja:)