A ködbe burkolózott reggelek zúzmaraként csapódnak az ablakokon.
Sejtet magából minden nap az indulásával egy keveset.
Szeretem nézni, ahogy a bögrétek felé hajoltok és afféle rituáléként lelket szippantotok emberi mivoltotok jelmezeibe a kávé gőzéből. Csendes, halk zene, ami beszűrődik, alig hallható, de szól, ahogy elindul a cipőitekben a lábaitok dobbantásával az ajtóitokon túli élet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.