Napok óta csak lesek.

Tán van valami a levegőben. Nem hágy aludni...

Nézem a sötétben a fényt, hogyan alkot képeket. Nézem a fényben a sötétet, hogyan árnyékol le léteket.

Szemeimet kocogtatom a terrárium üvegén, olykor már az alfa megvan. Látom a skót csigákat, ugrálnak át egy uborka kerítést, eljutnék ezerig is, de nem erőltetném.

Vizuális típusoknak a leírás önmagáért beszél.

Találok foltokat, és eddig nem észlelt repedéseket. A foltok állaga, színe mesél, keletkezésük mikéntjéről. A repedéseket összekapcsolom, és műalkotások születnek bennük.

Meghallok szavakat, melyek felett elsiklottam, a szituációk új jelentésekkel bővülnek.

S a csend hangjai dermesztőek.

Asszem, ideje aludni...