Azt mondod ősz.
Én azt mondom végre nem döglök meg a kint negyven fok, bent a terráriumban senki nem veszi le a tetőt hetven fokban és nézhetem nyugodtan az esős reggeleket anélkül, hogy a hajnalból átsuhanó reggeli bulikák zenéje az üveghez ritmikusan csapkodná önkéntelenül kocsányos tekintetem.
Gondolkodhatok az esőcseppek tartalmán, tuti nem üresek, hiszen ami ennyire hasonlít az emberek által formált könnyekre nem koppanhat csak úgy jelentéstartalom nélkül az aszfalton sem széjjel.
A szeptemberrel kezdődik a tavasz reneszánsza, csupa szín minden.
Emberként elkezdtek érdekesebbek lenni azzal, hogy nem mutattok meg mindent. Ja, persze értem én, fáztok, de a kiskabát és egyéb darab varázsa magában hordozza számomra a kérdéseket, akár egy zárójel, az eredmény szempontjából nem mindegy a műveleti sorrend. Azt hiszem nyáron kicsit mindenki kivetkőzik közületek magából, évszakot váltunk, a felhőkből kicsavarodnak a bent ragadt érzelmek, és olvashatóvá válnak a cseppenkénti szeszélyek. 
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.