„Nagyobb az, aki bennetek van,
mint az, aki e világban van!"
I.János 4, 4
Én csak ültem, hallgattam, nem volt semmi dolgom. Most a csend mesélt. Nem az a síron túli csend, melybe belefeszül figyelmed, hogy találj valamit, mely ingerli füledet, nem.
Az a csend, melyet a hétköznapok globalizált hangeffektusai már magukévá tettek.
Az a csend, amit Isten teremtett, a természet szimfóniája kezdett különös dallamába, zene született egy elmúlt év nyomában.
Zene, amit eltáncoltak már nagyon sokan és zene, amit kevesen hallanak meg.
Egy-két levél kapaszkodott még az ősz nyomán a tavasz reményében a fán, elfeledve a telet, most eső mosta őket, egymásnak átadva fájdalmaikat, mind közelebb hajoltak, páran a teherbe beleroskadva el is hullottak.
„Egymás terheit hordozzátok˝.
Majd eltűnt minden érzelem, a tavalyban ázó természetet a nap vigasztalta, szótlanul szárította sugaraival a könnycseppeket, mint egy megértő kedves.
Én meg csak ültem, hallgattam és végre picit hallottam is az emberek után maradt csendet…
Helló 2018!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.