Közelít a tél. Sejteti magát.
Az ősz ködös, de tiszta. Nem hazudik, nem mond el mindent, de súg egy keveset.
Ködben edzett hétköznapok, fák csupasz ágain rekedt lélegzetek.
Titokká avanzsálódik minden következő hosszabb lépés, irigylem tőletek. Sétálni úgy az őszben, hogy az orrodig látsz, a feleslegessé váló hátratekintések és a hasztalan aggodalmak az előre haladás miatt, hisz a ködben csak az ott van és talpatok alatti jelen.
A felesleges aggodalmak hiányává formálódott metafora ez a természettől.
Alkonyba hajlik minden hétköznapi rutin, mire belejönnétek, az éjszaka meglepetésként a küszöbötökre ejti a sötétet.
A rövidülő nappalok nyomot hagynak rajtatok, kicsit öregebbnek látnak most titeket valós éveitek súlyánál.
Nekem tetszik, szeretem. Többet láttat belőletek emberek. Afféle csigaüzemmód a téli létetek. Ember a házban. Emberek a saját házaikban. Lámpák fénye ablakokból, kiszűrődő otthoni életek. Égősorrá alakult utcák, amik nyáron üresen pihegtek, most újra jelekké lettek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.