Hiszem a sorsszerűség kegyét.
Hiszem a sorsszerűség kegyét és félem az idő állását.
A napnak olykor csak nyomát látom. A felkelőnek az ujja hegyét, ahogy jelzi jöttét, a lemenőnek a feje búbját, ahogy a földbe temeti arcát az eltelt 24 óra súlya alatt.
De, tudom, hogy van...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.