Csiga mivoltomból adódóan nem zaklat fel túl sok minden.
Napokat elbírok tölteni azzal, hogy a gondolataimmal magamra zárom az ajtót. A vékony mészréteg enged be némi fényt, és kivül hagyja a kiváncsiskodókat. A legjobb magvak csírázásához meg nem árt a föld sem. Aztán, ha előjövök, hála Dionüszosznak, jöhet a szüret.
Többször bevillannak képek az elemi iskolából. Vaze, rémképek. Az évek, ahogy az első padból eljutottunk a hátsóig, avagy fordítva. Az első szárnycsapások, hogy elfogadható helyhez jussunk a mikrotársadalmunkban. A sötét kis titkok, a megoldhatatlannak tűnő problémák, a majd bele halunk szerelmek, és a megértés utáni vágy, miközben tutira tudtuk, teljesen mások vagyunk és esélyünk sincs együttérzésre sem.
Nem tudom hogy, de túléltem, s mivel képes vagyok a magam mögött dolgokat nem eltemetni, hanem olvasni, a tizenéveseké az empátiám.
Életem során már többször kifordult sarkából a világ és sokszor nem tetszett, vagy nem passzolt a ruha, amit az élet szabóként adott rám.
De, ...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.