A reggel olykor nehezen jön.
Főleg, ha nem tudja a csiga, mit várhat tőle. Néha felnézek, de a döbbent mindig lerántja a szemem. Bebarangolom a terráriumom, napról napra. Szeretek fejjel lefelé lógni, elkapni a saját nyálamat, vagy csak lobogó szemmel csúszni. Átrágni magam egy uborkán, formát nyalogatni a szépiába (állati eredetű mész, amiből bővítem a házam). Apró dolgoknak örülök.
A ma reggel érdekes volt, ugyanakkor rémisztő is. Előmásztam és egy fényes valami éktelenkedett a földem közepén. Tegnap még nem volt. Jól meg néztem, de ilyen rusnya izével még nem büntettem a szemem. A perifériás látásom jelentősen csökkent, mikor a nap visszaverődött róla. Aztán szó szerint bevillant, alien.
Próbáltam földi nyelven kommunikálni, nem felelt. Bátortalanul megkopogtattam szemeimmel, nem reagált... rámásztam, gondoltam talán a taktilis dolgokat jobban kedveli. Semmi. Asztronauta szerkója elengedett, sötét bőre illatosan belengte a teret. Azt lefeszítettek róla, már megint az a nagy fehér mindenbe belelógó kéz.
"Te kis mohó, az a meglepi húsvéti nyuszi! Előtte ki kell bontani."
Majd letett, ujdonsült haveromat kicsomagolta, és pucéran visszatette. Én szégyeltem magam, s mivel ő nem mozdult, visszavonultam.
Egyébként minden volt csak nem nyúl, szegény.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.