A terrárium egyik falánál ülő gyermek állán három szőrszál lóg.
Magányosan, oda nem illően.
A fiú egész külsejének mókás löketet ad.
Szájatáti (hívjuk emígyen), egész nap csak ül, leesett állal, két hangon beszél, s várja a megoldást. Reakció ideje kevesebb szünetet hagy két kérdés között, mint ahány választ produkál, de az egészet hiteles ártatlansággal és színészi produkcióval támassza alá.
Az ember csigájának nem a még kettőt kellett volna rántani rajtad variáció ugrik be, hanem a kösz hogy vagy itt, és jelen.
Őszintén szólva feldobja egy-egy napom. Elgondolom, ahogy csiga Tarzanként himbálózom azon az ádáz három liánon, és üvöltöm: "már nem fáj, iáiá..."
És Szájatáti csak zummol, és versenyzünk. Az én kártyámon feltüntetett gyorsaság üti az övét.
Ez az igazi emberség részéről, egy padba ül velem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.