Az amerikai pszichót nézve, belőlem is előjön az elfolytott agresszió.

No, saját személyemet tekintve nekem nem a névjegykártya, borítja a bilit, én már attól is kibukok, hogy szarrá dermedek reggelente, míg más autójából két ujjal az éterbe pöcköli a csikket.

S, ha már melegen vagyok, haladok, akkor is csak magamért jót állva, mert vannak a mammerek, kiknek mindig fontos, akár egy percre is ülőhelyet elnyerni (és hogy harcolnak érte, mindenféle járást segítő eszközt az égbe emelve rohannak, löknek arrébb, vagy csak rád mordulnak). Meg vannak a táskák, akik nagyon fáradtak, meg vannak a diákok, kik nem ültek eleget egész nap…

Én mindig épp a nem jó korosztály vagyok, annyit álltam már, hogy tökéletes sorompóként tiltok, s nyitok.

Visszatérve a filmre, igazi amerikai álom, ha nem úgy megy az életed, ahogy elvárnád magadtól, szeresd magad még jobban, a többieket kevésbé, és azt teszel, amit csak akarsz, a következményeket ráterhelve a körülményekre.

Durva, a populáris Bűn és bűnhődés…

Ugyan ez magyar viszonylatban: "igyá" még egy páleszt, "gyújcsá rá", azt jó van!

Írjál verset, építs házat, s bíz egy szebb holnapban (honlapban).

Soha ne legyél kíváncsi senki névjegykártyájára, mert megfaszulsz!