És beszél, csak beszél folyamatosan.
Minden cselekedetét szavakkal támasztja alá. Szerintem megerősítésre vár.
Fél óra monológ után már feszítem fel a terrárium tetejét, és agyban (dúcidegrendszerben) vázolom a hogyant.
Hogyan juttassam a tudtára, hogy konkrétan őt hallom, akkor is, amikor a csend beszél, hogy már bízhat magában, senkit sem kell meggyőznie, hogy a tettek szavak nélkül is működnek.
És fel merül bennem a kérdés, vajon a testem elég nagy ahhoz, hogy szájára tapadva a mondandóvá érett hangokat a torkán rekessze?
Nem jutok ki, ezt a fedőt, most jól rátette. Saját nyálamon huppanok a bent elterített friss virágföldre.
Egyszer csak elfogy ez a sok fejében keringő magában támasztott kétely.
Addig meg napközben befejelem a földet és hangszigetelek.
Nők és a közlési kényszerük. Nálam a nemek csatájában ez férfiak:nők 2:1.
Vagy, ahogy a női focimeccsen mondta az edző ,,Nyugi csajok, az öngól is gól." respect.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.