Ide tapadok, nem engedik el tekintetem.
Annyi minden köt, hogy kevesebb old. Érzések cikáznak bennem tapasztalatok által.
A "Mi lesz az ebéd?" kérdésre a " Leves, meg második." válasz mindig helytálló, de már jól laktam ezerszer vele.
Nem ehetem azt, amit én főzök, csiga létem eléggé lekorlátoz ennek a folyamatnak a kivitelezésében, a fene se akar odakozmálni egy indukciós tűzhely lapján, nincs az a spatula, ami leszedné kicsi ráégett testem.
Várom a kezet, várom, hogy gondoskodjon rólam, de már nagyon éhes vagyok, ismét, napok óta.
Hosszú percek gördülnek soha véget nem érő napokká, az éhség tart életben, a reményen csüng kocsányon lógó valóságban kapaszkodó megjelenésem.
Adjatok enni, vagy...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.