Az üres szobák szép lassan átformálódnak üres órákká...
Dobozokat hoznak, és éveket csomagolnak el felcímkézve.
Lassan visszhangossá válik a tér. A képekért sikitó falakon műremekké kerekedik árnyam játéka.
Azt hiszem költöznek, és csak remélni tudom, hogy mehetek velük én is. Sem időm, sem kedvem nincs újabb arcok feltérképezéséhez. Ki vagyok szolgáltatva két főemlős négy kezének. Talán engem is emlékeik dobozába zárnak.
... és mindeközben Patrick túlnő rajtam.
.jpg)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.