Azt hittem mindent bírok, mármint immunilag, de, amikor a gyerek keze a számba keresi a hangot, azt hiszem nem túlzás, ha kétségbe esek.
Semmi hipohondria.
Ahogyan közeledett a szemem felé a tenyér, gondoltam simi lesz. A körme alatt lakó kosz kolóniától már akkor is megrettentem, avagy tisztelettel hajoltam meg, lehet régebb óta bizonyítják alkalmasságukat a létre, mint én.
De nem, lejebb jött, már késő volt, a házam sem óvhatott meg, ledermedtem.
És az apró, pici négy éves tenyér a számban landolt, a "Süss fel nap"-ot rappelve.
És közölve az aktuális jelenlevő felnőttel, aki már hiába üvöltötte, nem szabad:
"Ebben nincs semmi hang."
Asszem mostanában nem is lesz.... vagy hallucinálok, vagy valami ilyen nőtt a számra :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.