Ő Szeder az uncsitesóm.
Különös betegségben szenved, szerelmes a lakótársába, aki egy ember lánya.
Ez a kép az utolsó, ami még szabadlábon készült róla, itt már lehetett volna gondolni, hogy valami nem stimmel...
Pár napra, a kép elkészülte után Szeder lelépett, eltolta a terrárium tetejét és megpattant.
Senki nem tudta hova, merre és miért tart. Csak annyit tudtunk, hogy elment. Lakótársa égen főldön kereste, és mivel nem találta sem őt, sem nyomokat, még a gyilkosság is felvetődött benne, mint lehetőség.
Gyanússá vált a vendég, ki fotókat készített Szederrel.
Furcsán viselkedett a szomszédszoba lakója, kinek járása zajtalan.
A kutya kerülte a szemkontaktust, és fintorgott minden emberi falatra.
Kínos volt a csend, fullasztó a meleg, nyomtalan az elmúlás...
És folytathatnám, de nem teszem, napok gördültek tova nehéz órák kerekein... Szeder végül meglett.
Lakótársa ágya alatt kucorgott, sejthető milyen szándékkal, az őrület a házában tartotta, az ágyat beborító szövet pedig a padlóra taszította untalan.
Az emberi kéz melegére bágyadtan előmászott, majd depibe esett.
Ma új házat kapott kezeléssel, a "Vissza a természetbe" program keretein belül. Ritkán jön elő, nemfecsegkerül lett. Érthető.
A tanulság mindenkinek a magáé.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.