Hideg szél fúj reggel,
álmos könnycsepp arcodon tükörcserépként a semmibe dermed.
Egy darab a lelkedből,
a többi lehelletként az életed cigarettájából,
füst gyanánt
más arcában pihen.
Komoly kritika,
fuldoklunk egymás terjedelmétől.
Veszetten integetnek a fák ágai,
ökörnyál csorog testükön kívül.
Tátott szájjal öleled a mindent.
Szabadnak lenni.
Karod alá ölel a remény, s lök még egyet rajtad.
Szúnyogok, piócák, kullancsok, emberek.
Minden közegnek megvan a maga vérszívója.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.