Szoktátok mondani: "a játék felkészít az életre".
Na ja. De amikor közeledik felém az édes gyermek egy a kerítésről lefeszegetett léccel, csatakiáltással üvöltve, rohanva. Na, akkor beszartam.
Azt szerencsére mögém ment, s a terrárium másik oldalán álló harmadikost verte másodikassá. A nevelő lepattintotta őket egymásról, s a drága csillogó manga szemekkel közöllte, ők csak játszottak... majd fogta a megmaradt lécet, és újabb bevetésre indult.
S mielőtt megint jól elbújtam, még lezajlott az éterben a következő dialógus:
- Naaaaaaaaaaa! Gyere már játszunk papás-mamást?
- De, én nem akarok. A tegnap se volt jó...
- Jó, de most megígérem, hogy csak egy kicsit foglak megverni...
Ennyi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.