„…mint minden bolygón, a kis hercegén is voltak jó növények meg rossz növények; tehát voltak jó növényektől származó jó magvak meg rossz növényektől származó rossz magvak is. A magvak azonban láthatatlanok. A föld titkos mélyén alusznak, míg csak az egyiknek eszében nem jut, hogy fölébredjen… Akkor nyújtózik egyet, és először csak egy elbűvölő, ártatlan kis hajtással kezd félénken a nap felé kapaszkodni.”

(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

            Egykoron népművelő, tele világot, nemzetet és ifjúságot megváltó ötletekkel.

Álmai volta, melyekben termeket látott, megtelve emberekkel. Az emberek boldogok voltak, érdeklődtek, és sokat kérdeztek. Azt hitte nélkülözhetetlen a kulturált nemzet számára, ezért élte álmait.

Sokat tervezett, okos és szórakoztató előadásokat szervezett. Színes szórólapokat nyomtatott és figyelmet felkeltő cikkeket jelentetett meg újságokban, mert ennek így kellett lennie.

         Aztán felébredt, lenyomta az órát, melynek őrjítő zörgésére kelt minden reggel. Belelépett olcsó papucsába, belekortyolt kihűlt tegnapi kávéjának magányába, kicsoszogott a tömbház tizedik emeleti erkélyére és elszívta előző nap megsodort reggeli cigarettáját.

A helyzet magaslatán érezte magát.

Belebújt a hétköznapok gúnyájába és mire már tudatosan érzékelte a városi levegőt bőrén, munkájának kamrájában állt.

A házon melybe belépett, ez a titulus volt feltüntetve: Ifjúsági Ház.

Asztalán üresen tátongó napokat felölelő naptárjára nézett - ki kéne őket tölteni.

A portás átnyújtotta nekik az ajánlott leveleket, a borítékok bélyegén érezte a lehetőségek illatát, de mint utólag kiderült nem volt szaglása, csak álmaiból raktározott emlékeinek zamata tartotta életben.

Bármit hirdetett a tábla, a termek soha nem teltek meg élettel.

Később bővült a Ház, és a megtoldott része kacajtól, zenétől és cigarettafüsttől harsogott. Az asztaloknál tizenéves fiatalok ültek, üres fröccsös poharakkal farkasszemet nézve.

Ez a terem sohasem ürült ki.

         Emberünk arcát két kezébe temetve lebegett a sikertelenség sűrű ködjében.

Ez az álom nem jött be, pedig ő nem mondta el senkinek és édesanyja szerint az álom ilyenkor életre kel.

Kilépett és becsukta maga mögött az ajtót, hazament.

Postaládáján ez állt: „Művelődésszervező, önnek nincs új üzenete.”

Nem álmodott többet.

Ajánlom kedves népművelő barátomnak, aki tudja, mi mit jelent.