„Az álmok elvisznek messze,
az ébredések csúnyábbak.”
(S. K.)
Akár a csillagokat is becsomagolnád karácsonyra, de a fényüket nem kapod meg hitelre (hozzá teszem, még).
Nem vagyok pesszimista (bár néha megütöm a mércét), de a filmekben valahogy idillikusabbak a Szentesték. –Na persze nem „A tesóm felgyújtotta a házat, és mellékesen ellopták anyut” című örök agyrém klasszikusokra gondolok. – Még a színes tévén is megfakulhat néha a kép.
Olykor elfelejtjük, miről is szól igazán az egész, no, nem nehéz, miközben a bevásárlóközpontban élet-halál harcot vívunk az utolsó leárazott márkás izéért, vagy egy újabb kínai gagyiról próbáljuk eltűntetni a „made in gyerekmunka” címkét, - me ezt is megvesszük. –
Az agyad sajog, kihúztad benne az utolsó nevet is a karácsonyi listádról, öt centivel alacsonyabb lettél, a plussz kilométerektől, melyek térdig koptatták lábadat. Oh yeh…
A vagyonokért megvett ajándékok pár hét után bekerülnek szeretteid „karácsonyi kacatok” felirattal ellátott dobozába. És megfogalmazódik benned: idén is sikerült.
Közben pedig vannak, kiknek család sem, és más sem jut, még ilyenkor, karácsonykor sem.
Mert néha már elfelejtjük, miről is szól igazán: a megváltás ajándéka, a megbocsátás, a szeretet az, ami a legtöbb mi adható, s mi egytől-egyig megkaptuk, csak tovább adni nem vagyunk képesek.
Jó lenne nem idegenként elmenni egymás mellett, jó lenne nem félni, felnézni, és jó lenne nem csak álmodni a karácsonyt, hanem megélni, mert az ébredések olykor csúnyábbak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.