Ma megint magamra hagyott a nőszemély ebben az iskolának nevezett szociológiai paradicsomban.
Nem gáz, kezdek hozzá szokni a csigaház individuumához.
Csak néha parázok.
Például ma.
Bejön a srác, látom rajta, hogy szemében álommorzsákat hagyott még az este (az enyémben maximum zsemlemorzsákat találna a reggel, álmaim már régóta nincsenek), a nőt kereste, a pedagógusát. persze ő sehol.
Leült mellém, először azt hittem, hozzám beszél, olykor még vissza is kérdeztem, de ő csak ült mellettem és locsogott, -megállás nélkül- az életéről.
Mondhatnám cukinak, egy plüss nyulat szorongatott a hóna alatt, de miután megmagyarázta a nyuszinak, hogy azért hozta el magával ma, mert nem akarta, hogy egyedül legyen, és nyuszika hangján válaszolt, na....
akkor és ott azt hiszem kicsit bekaksiztam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.