Én nem nézek, látok.
Látom, ahogy elmentek egymás mellet megfelelő távolságot hagyva, mert féltek a koccanásoktól, melyek leszednék rólatok a festéket.
Látom, ahogy mások árnyékában jártok, mert féltek, hogy a napfénynél leégtek.
Látom, ahogy érzéseket nyeltek le, mert rettegtek a karcolásoktól, melyek szavakat formálva sebeket ejthetnek a torkotokban, vagy zárt szájakat vágnak fel.
...én innen a, befalazott ajtó mögül is titeket jól látok...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.