Figyelek, mi mást tehetnék, baromira ráérek, figyelek.
Beszélgetések szövegbuborékaiba kapaszkodva próbálom elhagyni mesterséges környezetemet, a terráriumot, legalább elméletben...
Szőnyeggé fonható apró cafatok, egymás mellett elsuhanó monológok. Többen vagytok, vagy ketten, az ügy szempontjából lényegtelen.
Beszéltek, de nem együtt, mindenki mondja a magáét, talán egy-ketten akadnak, kik tiszteletből olykor visszakérdeznek, hallgatnak, de ez csupán kivárás.
A kivárása annak, hogy a szót átvehessék, aztán Jókai szűkszavúságával élve elmesélhessék.
Döbbenet, vákuumot képezve szívom magamba a tapasztalatot, amit ti magatokhoz vesztek, talán az anyatejjel.
Kit érdekel az életem, ha nem az övéről szól? Senkit.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.