Az ablakban pillantottam meg.
A színekre lettem figyelmes, és az össze-visszaságra, mely identitását jellemezte.
A narancs, körbevéve feketével. Esélytelen...
A gyász színei, megfelelve minden tájegységnek: fekete és hófehér.
És a zöld, ami a korházi élményekre emlékezőket sikítva löki arrébb. Belül tutira piros, s gondolatai tiszták, akár az ég tikkasztó melegben.
Mindez a lényeg nélkül, változást mellőzve cikkekbe szedve (és még mindig nem a magyar sajtó a téma).
Apró lábakon böszme test. Előre megfontoltan halad, célja ismeretlen. Ám ha jól fülelsz, énekel. Nem indulót, de lelkesít, magát.
Hangja mély.A téma a jövő. Állítja kecsesebb, könnyebb lesz a holnap, csak ne ébreszd fel a temetetteket...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.