Te tudod, minek lett volna ma az ideje, mert te látod kétségeim, félelmeim, hibáim és kilétem...
...és én építem magam köré házam, hogy még jobban elbújhassak.
Itt ülök, beszélek a nagy semmibe, és közben hallja mindenki, na, ez az, ami századunk vívmánya és magányunk forrása, de nekünk kellett, hisz mihez is kezdenénk nélküle (olvasnánk könyvet, beszélgetnénk szemtől szembe, megérintenénk egymást, vagy felkeresnénk szeretteinket)?
És ma van, hogy itt vagyok megint, hogy olvass bennem, olyat, amit nem értesz és én közben bezárom ajtaim vagy egyszerűen odébb csúszok...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.