Az hagyján, hogy a galambok nem repülnek, de a mókusok meg meghalnak.
Nem is értem. Bejönnek. Leülnek. Én nézem őket. Ők testileg jelen vannak. Elmében valahol máshol.
Hangokat hallok, de a szájak nem mozognak. (Utólag, talán segítséget kérő jajongások lehettek.)
Aztán havonta egyszer előfordul egy-egy jel, melyet otthagynak akaratukon kívül széken, ruhán, ágyon. Gyilkosok...
És én szememet lobogtatva, ráfokuszálva, a körvonalakat felismerem.
Az okot nem értem. A szag olykor förtelmes. A vér mennyisége fajtól és kortól, esettől függöen változó.
Csak azt tudom, hogy ráülnek, megölik őket, a mókusok pedig meghalnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.